Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Civil Információs Centrum
Kiíró:
Miniszterelnöki Hivatal
Határidő:
11/25/2019
Érvényes:
11/25/2019
Tárgymutató:
cím, Civil Információs Centrum
Pályázhat:
A pályázat keretében kizárólag a Civil törvény 2. § 6. pont b) és c) alpontja szerinti civil szervezet, így a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesület - a párt, a szakszervezet és a kölcsönös biztosító egyesület kivételével - továbbá - a közalapítvány és a pártalapítvány kivételével - alapítvány (a továbbiakban: Pályázó) vehet részt, amely az alábbi feltételeknek a pályázat benyújtásának időpontjában megfelel:
- székhelye a megpályázott megye/főváros egyik településén/fővárosban található;
- tevékenységének hatóköre legalább a megpályázott megyére/fővárosra kiterjed;
- rendelkezik az adott megyében/fővárosban jól megközelíthető, frekventált helyen lévő, megfelelő infrastruktúrával ellátott irodával
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>


A Miniszterelnökség
pályázati kiírása
"Civil Információs Centrum" cím
elnyerésére

Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil törvény) 51. § (1) bekezdése szerint a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a civil szervezetek működésének szakmai támogatása, fenntarthatóságuk erősítése, továbbá az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatások szabályszerű felhasználásának elősegítése érdekében civil információs centrumokat működtet.
A Civil törvény VIII. fejezete (51-52/A. §) határozza meg a civil információs centrumok feladatait, a címre jogosultakkal kapcsolatos elvárásokat.

1. A pályázat célja, célterülete
A pályázat nyertese jogosult lesz a miniszter által adományozott Civil Információs Centrum (a továbbiakban: információs centrum) cím használatára, az információs centrum működtetésére, szolgáltatás nyújtására az adott megyében, valamint a fővárosban az e pályázati kiírásban, a szakmai együttműködési megállapodásban foglaltak, és a Civil törvény 52. § (1) bekezdésében meghatározott feladatok alapján.
A címbirtokost a címhasználathoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek 2020. január 1-től, 2022. december 31-ig illetik meg.

2. A pályázók köre, a pályázat benyújtásának feltételei
2.1. A pályázók köre
A pályázat keretében kizárólag a Civil törvény 2. § 6. pont b) és c) alpontja szerinti civil szervezet, így a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesület - a párt, a szakszervezet és a kölcsönös biztosító egyesület kivételével - továbbá - a közalapítvány és a pártalapítvány kivételével - alapítvány (a továbbiakban: Pályázó) vehet részt, amely az alábbi feltételeknek a pályázat benyújtásának időpontjában megfelel:
- székhelye a megpályázott megye/főváros egyik településén/fővárosban található;
- tevékenységének hatóköre legalább a megpályázott megyére/fővárosra kiterjed;
- rendelkezik az adott megyében/fővárosban jól megközelíthető, frekventált helyen lévő, megfelelő infrastruktúrával ellátott irodával.
2.2. A pályázat benyújtásának feltételei
- A pályázat célterülete: az ország 19 megyéje és a főváros.
- Jelen pályázati kiírás keretében egy Pályázó egy pályázatot nyújthat be, egy információs centrum kialakítása érdekében.
- Konzorcium nem nyújthat be pályázatot.

3. Támogatható pályázatok száma, a pályázatok elbírálásának szempontjai
- A pályázati kiírás alapján 19 megyei és 1 fővárosi cím elnyerésére van lehetőség. A pályázat eredményeképpen összesen 20 civil szervezet nyerheti el a "Civil Információs Centrum" címet.
- A pályázati kiírás függelékei:
1. számú függelék: Az információs centrumok által nyújtandó kötelező szolgáltatások és elvárt minimum értékek egy évre vonatkozóan, azzal, hogy a pályázó vállalja, hogy nyertes pályázat esetén a címbirtokosi időszak 3 éve alatt a vállalt célértékeket évente teljesíti (Felhívjuk a figyelmet az indikátorokhoz kapcsolódó lábjegyzetben rögzített kiegészítő információkra!)
2. számú függelék: Pályázatok elbírálásának szempontrendszere
A pályázat formai vizsgálata során ellenőrzésre kerül:
a) a Pályázat a benyújtásra meghatározott határidőn belül került benyújtásra,
b) a Pályázó a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges pályázói körbe tartozik,
c) a Pályázó az összes szükséges dokumentumot és mellékletet csatolta,
d) a Pályázó a Pályázati adatlap eredeti példányát - hivatalosan aláírva és ajánlott küldeményként feladva - postai úton is benyújtotta.
A feltételek teljesülése esetén a pályázat érvényes.
A pályázatok tartalmi elbírálására a pályázati kiírás 2. számú függeléke szerinti szempontrendszer alapján, a pályázatok rangsorba állításával kerül sor.
Amennyiben utóbb megállapítást nyer, hogy a Pályázó nem felel meg a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek, vagy az elbírálását követően a címet elnyert pályázó a címről lemond, vagy a cím visszavonására a Civil törvény 52/A. § (6) bekezdésében rögzítettek szerint kerül sor, a miniszter a szakmailag megfelelő pályázatok rangsorában a következő helyen álló Pályázót jogosítja fel a cím viselésére.
Ha nincs a rangsorban következő Pályázó, akkor az adott megyében (fővárosban) új címpályázatot kell kiírni, az utolsó címpályázati kiírásban rögzített címhasználati időszak végéig.

4. A pályázat kötelező és nem kötelező mellékletei
A pályázat elkészítése során kötelezően alkalmazandó dokumentumok, minták:
Kötelezően kitöltendő mellékletek:
- Pályázati adatlap (1. számú melléklet)
- Megvalósíthatóság szakmai terve (2. számú melléklet)
Nem kötelező mellékletek:
- Együttműködési szándéknyilatkozat(ok) (3. számú melléklet)
- A megyei közgyűlés támogatói nyilatkozata (4. számú melléklet)

5. A pályázat benyújtásával kapcsolatos információk
A pályázati kiírás megjelenik a Miniszterelnökség hivatalos honlapján, melynek címe: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg, valamint a Civil Információs Portálon: http://civil.info.hu honlapon.
5.1. A benyújtás határideje
A pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 25.
5.2. A benyújtás módja és helye
A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati adatlap és a mellékletek felhasználásával, elektronikus (e-mail cím: cic@me.gov.hu) úton nyújtható be.
A pályázat érvényességének feltétele, hogy a Pályázati adatlap hivatalosan aláírt eredeti példánya papíralapon, postai úton, legkésőbb az 5.1 pontban megjelölt határidőig, ajánlott küldeményként is megküldésre kerüljön az alábbi címre.
1357 Budapest, Pf. 6, Miniszterelnökség, Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya (a továbbiakban: Főosztály).
A Pályázati adatlap és a mellékletek szerkezete és formája nem változtatható meg, a tartalmi változtatás csak a kitöltésre vonatkozik.
5.3. Gyakorlati tudnivalók
Felhívjuk a figyelmet az alábbiakra:
- A Pályázati adatlap, a Megvalósíthatóság szakmai terve kitöltése során ügyelni kell a megadott tartalmi és terjedelmi követelmények pontos betartására.
- A pályázathoz együttműködési szándéknyilatkozat, megyei közgyűlés támogatói nyilatkozat benyújtása nem kötelező.
- Hiánypótlásra nincs lehetőség.
5.4. Döntés
A pályázatokról a 3. pontban foglaltak szerint a társadalmi és civil kapcsolatokért felelős miniszter dönt a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárának javaslata alapján.
5.5 Elbírálás határideje: 2019. december 9.
5.6. Eredményről történő értesítés módja és helye:
A pályázati döntésről a Főosztály a döntés meghozatalától számított 5 napon belül elektronikus úton értesítést küld a Pályázók részére, és az eredményeket közzéteszi a http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg és a http://civil.info.hu/ honlapokon.
A döntésről szóló értesítésnek a pályázat elutasítása esetén tartalmazza az elutasítás indokait, a kifogás benyújtásának lehetőségét, módját.
A nyertes pályázatról szóló értesítést követően megküldésre kerül a Szakmai Együttműködési Megállapodás tervezete és a szükséges dokumentumok listája.
A döntésről történő tájékoztatást követően a Pályázók a döntési javaslat pályázatukra vonatkozó részét megtekinthetik.
5.7 A kifogás benyújtásának határideje és módja
A Pályázó kifogást nyújthat be - az Ávr. 102/D. §-a szerint - ha a pályázati eljárás jogszabálysértő, vagy a pályázati kiírásba ütközik.
A kifogást a döntés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül az indok megjelölésével írásban lehet benyújtani a Főosztályon (postacím: 5.2.) a döntéshozónak címezve.
A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs.
A kifogást a Főosztály a beérkezéstől számított tíz napon belül - a kifogás elbírálásához szükséges dokumentumokkal együtt - az 5.4. pontban meghatározott döntéshozónak továbbítja.
A döntéshozó a kifogást annak kézhezvételétől számított húsz napon belül érdemben elbírálja:
a) a kifogásban foglaltaknak helyt ad, egyúttal gondoskodik a jogszerű állapot helyreállításáról és erről haladéktalanul értesíti a Pályázót vagy
b) a kifogást elutasítja és erről a kifogást tevőt haladéktalanul értesíti.
A kifogásnak tartalmaznia kell:
a) a kifogást tevő nevét, székhelyét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét,
b) a kifogással érintett pályázat azonosításához szükséges adatokat,
c) a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását,
d) a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi rendelkezés pontos megjelölését, és
e) nem elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén a kifogást tevő aláírását.
A kifogással érintett megyében/fővárosban a címpályázat eredménye csak a kifogás elbírálását követően lesz hatályos.
5.8 A pályázattal kapcsolatos információ kérésének lehetősége:
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás az alábbi elérhetőségeken kapható:
Dr. Kisida Tamás
Telefon: +3618966510; +36303485472
e-mail: tamas.kisida@me.gov.hu
honlap: http://civil.info.hu/





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum